Radio Juventus Radio 100.2 FM 100.2 FM

Juventus Radio 100.2 FM 100.2 FM

Budapest, Budapest, Hungary

Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Fotos de la biografíaHegyesi László 51 éves, fiatalos, vidám, igazi szív-lélek ember, akinek élete a tenisz. 11 évvel ezelőtt diagnosztizáltak nála először nyirokmirigyrákot. A gondos orvosi kezelésnek, saját pozitív gondolkodásának köszönhetően viszonylag hamar elindult a gyógyulás útján. Csontvelő átültetésre volt szüksége, de az azzal járó buktatókat is nagyon jól vette, a műtét után nem sokkal már újra a teniszpályán volt. Közel három év tünetmentesség után kiújult a betegsége, újra szembeszállt vele és megint győzött. A következő három évben újfent a sportra koncentrált, mégis visszaesett. Harmadszor is sikeresen megküzdött és azóta ismét három év telt el, még mindig tünetmentes. Küzdeni tudása, életszeretete, sportért való rajongása páratlan, fizikuma, életkedve kiváló, ám az elmúlt időszak pokoljárásai miatt nem talál olyan munkát, amiből tartósan megélhetne. Egy éve a szervátültetettek szövetségénél játszik és idén kiváló eredménnyel kvalifikálta magát a dél-afrikai világbajnokságra, ahova július végén indul és egyéniben és párosban is megmérettetik.

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Magyarok, akik hittek magukban, akiknek összejött, akiket esetleg nem is ismerünk és azok a hétköznapi hősök, akik soha nem kerülnek rivaldafénybe a mai Juventus Reggel vendégei. Önt is arra kérjük, amennyiben ismer olyan embert, akit megillet a 15 perc hírnév, az írjon nekünk SMS-t: 06-30-3030103!Ha külföldön születik,...www.juventus.huMagyarok, akik hittek magukban, akiknek összejött, akiket esetleg nem is ismerünk és azok a hétköznapi hősök, akik soha nem kerülnek rivaldafénybe a mai Juventus Reggel vendégei.

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Fotos de la biografíaKirály Linda énekes, zeneszerző nyolcéves korában kezdett énekelni Amerikában. Először még csak titokban, mert zenész szülei egészen más karriert szántak neki, de miután bebizonyította, hogy tehetsége mellett szorgalma és kitartása is van ehhez a pályához, számíthatott a szülői támogatásra is. Hangja igen sokszínű, sosem szerette volna magát egy stílusban lekötni, szívesen és sokszor kalandozik különböző műfajokban. Megtanult magyarul is énekelni, tizenhét évesen már színpadi szerepeket kapott, filmbetétek éneklésére is felkérték, majd megkapta az Operaház fantomjában Christine szerepét. Számos világsztárral dolgozott már együtt, mindig a tennivalójára koncentrál. A világban mindenhol otthon van, hiszen ott tartózkodik, ahol éppen dolga van, de mindig visszatér Magyarországra. Holnap az Orfeum pesti mulatóban lép fel egy új páratlan műsorral.

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Furákat álmodik az ember. Rengeteg olyan dolgot "él meg" így, amit amúgy elképzelni sem tudna. Ön szerint vágyaink vagy félelmeink jelennek meg álmunkban? Küldje el nekünk álmát SMS-ben, vagy a juventus.hu-n keresztül és... :)Ki, mit álmodott???www.juventus.huKerget egy félelmetes szörny, alig tudsz ellene menekülni... Sokkal gyorsabb, mint te. Erőd már fogytán, zilálva egy falhoz érsz, nincs kiút, csapdába kerültél. Megfordulsz életed kockáztatása árán szembe nézel a gonosz szörnyeteggel és megkérdezed tőle: Mit akarsz tőlem? Mire ő csodálkozva: Én?! Hi...

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Fotos de la biografíaKati nénit a Terézanyu pályázat díjkiosztó gáláján ismertem meg. Az idei téma, anya-lánya kapcsolat volt. Kati néni történetét két emberöltővel ez előttről kezdte és bemutatta édesanyja szomorú gyermekkorát és tragédiákkal tűzdelt sorsát, melyben azonban az Ő kapcsolatuk elmondhatatlanul szoros és szeretetteljes volt. Kiderült az írásra való felhívással az utolsó pillanatban találkozott és fiának telefonon diktálta be kis remekét, melynek vastaps és különdíj lett a jutalma. Mosolyogva megindultan fogadta a sikert, válaszolt újságírói kérdésekre és kedvességével bearanyozta mindenki estéjét. Feltehetően velünk is ezt teszi ma este, hiszen elfogadta a meghívást, hogy budapesti arc legyen. Pályaműve itt olvasható:

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

A Juventus Reggelben kíváncsiak vagyunk, hol tart a világ, melyek a legmenőbb ballagási ajándékok?Menő ballagási ajándékokwww.juventus.huAmerikában az autó és a nagyobb mell a sláger, ami a ballagási ajándékot illeti. De lehet, hogy már a budapesti diákok igényei is hasonlóak?! Vagy még mindig elég a karlánc és egy szép csokor – mint a mi időnkben?

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Fotos de la biografíaKőváry Anett határozott mosolygós borsodi lány, akinek élete kívülről akár vidám kalandregénynek is tűnhet, melyben a főhős nagyon tudja mit akar, szüntelen afelé tart és körülötte minden és mindenki állandóan csillog. A kiskamaszként megálmodott karriert szinte csont nélkül befutotta, talán csak újat kell álmodni és az is sikerül. Egy korszak ugyanis lezárult, de rögtön átadta a helyét valami újnak. És hogy ebben a mesés korszakban mennyi volt a hab és mennyi a keserűség, mennyi a boldog pillanatokért adott hála és mennyi a személyiségfejlődést segítő felismerés, amely utat nyitott a változásnak az majdnem mind kiderül a könyvéből. De csak majdnem… Ami nem, az viszont kiderül ma este itt. Vicces, könnyes számvetés a gyermekkor végén, az anyaság kapujában.

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Valószínűleg nagyon, nagyon fáradt lehetett az a banki alkalmazott, aki elaludt a monitor előtt, rátenyerelt a gombra és csak utalt, utalt és csak utalt. 222 millió eurót... És Ön? Bakizott már a munkahelyén? A Juventus Reggelben várjuk a történeteket! :)Munkahelyi bakikwww.juventus.huLélekben már a szabadságra készülünk. Ilyenkor egyre enerváltabb az ember, fáradt és könnyebben hibázik... Önnel, előfordult már, hogy bakizott a munkahelyén?

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Fotos de la biografíaSchneider Kinga, a NOÉ Állatotthon Alapítvány sajtószóvivője, akiről hallgatói ajánlást kaptam. Azon kívül, hogy évekig önkéntesként tett, néhány éve főállásban is az állatokért dolgozik, úgy a mentésükét, mint a szocializálásukért, a szerető családhoz kerülésükért. Kinga az a fajta állatvédő, aki az emberekkel is jól szót ért, oktatóprogramjaik keretében igyekszik csiszolni a felelősségteljes állattartásról, a kiegyensúlyozott ember-állat viszonyról alkotott képünkön. Erre legjobb példa egyébként Ő maga és az élete. Párjával 5 kutyát nevelnek, ebből kettő nem lát. Snowt a tündéri fehér boxert „gazdái” azért adták le, mert megvakult, Kingáéknál viszont szerető falkára talált.

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Vannak olyan kivételes pedagógusok, akikre egy életen át emlékszik az ember. Ismernek kivételes tanár nénit, vagy tanár bácsit? Meséljenek róluk nekünk, hogy együtt köszönhessük meg, amit tettek Önökért, értünk...(va)KÁCIÓ!www.juventus.huA már csak 3 nap van hátra a suliból! Ha ismernek kivételes tanár nénit, vagy bácsit, akkor ne titkolják előlünk, mert rajtunk keresztül megköszönhetik egész évi fáradságos munkáját!

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Fotos de la biografíaPáll Tibor kézilabdaedzőt egy volt játékosa ajánlotta a figyelmembe. Azt írta róla, hogy az emberekhez és az élethez való hozzáállása példaértékű. Tibor nagyon jó játékos közösségeket épít ki, s csapatai szinte mindig elérik a kitűzött célt. Ő maga irányító játékos volt annak idején s azt mondja, a kézilabda arra tanította, hogy soha semmit nem szabad feladni. Ezt példázza életvitele is. Nyolc évvel ezelőtt sclerosis multiplex támadta meg a szervezetét. Akkor azt jósolták neki öt év múlva kerekesszékben tud majd csak létezni. De ő nem adta és nem adja fel. Pályatársai szerint maximális eltökéltség, a lehető leghatékonyabb és legtudatosabb öngyógyítás jellemzi. Minden nap úgy küzd, hogy közben éli az életet és továbbra is csinálja, amit szeret. A Honvédban edző és napról napra azért tesz, hogy csapata a legjobb legyen. Ma este Ő!

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

A Juventus Reggelben szeretnénk megtudni, Ön mit csinált ahelyett, hogy beült volna az autóba?Mit csinálnak, amikor nem autóznak?www.juventus.huDélután kettőkor, oda-vissza 3 autó ment a Lánchídon. Piknikhangulat a Bem rakparton, a belvárosban mintha ciánoztak volna... Kíváncsiak vagyunk Ön mit csinált ahelyett, hogy beült volna az autóba?

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Fotos de la biografíaDr. Matthaeidesz Zoltán pszichológust egy páciense ajánlotta a figyelmembe, aki azt állítja depressziós korszakát hagyta maga mögött a beszélgetések után, visszakapta az önbizalmát és bár kisnyugdíjas azóta is kéri a találkozókat, mert úgy érzi sokat tanul tőle. A doktor úr annak idején pszichiáterként is végzett, de hamar felhagyott a kórházi munkával, a betegségek tüneteinek gyógyszeres kezelésével és figyelmét afelé fordította, mitől alakul ki a lélek baja. Azt gondolja a betegség gyökere bennünk van. Méghozzá az akaratunk, mely nem ismeri a „nem”-et, valamint a félelmeink attól, hogy nem teljesülnek a vágyaink kéz a kézben járnak és igen ártalmasak. Módszere technikája mindenkinél személyre szabott, mert hiszi mindenkihez úgy kell közelíteni, ahogyan megérti az őt körülvevő világot. Érdemes lesz ráfigyelni, még ha néha kicsit szokatlan is amit mond.

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Igazgatóság szóvivője elmondta, a Duna hajnal 3-ig tetőzött, már 891cm-ről lement 889cm-re!

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Az útlezárások miatt a szakemberek azt ajánlják, használják a lakosok a tömegközlekedést, mert csak nagy kerülőutakon lehet majd eljutni a város egyik feléből a másikba. Hogy merre érdemes és merre lehet közlekedni? - többek között ehhez nyújtunk ma segítséget a Juventus Reggelben!Közlekedjünk - de merre?www.juventus.hu891 cm környékén áll a Duna szintje, 8 perccel éjfél után érkezett a hír, még 9 centit emelkedhet a szint.

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Köszönjük hallgatóinknak az információkat, melyeket az árvíz miatt kialakult helyzetekről küldenek! Továbbra is várjuk az információkat, hogy minél pontosabb képet adhassunk! SMS számunk: 06-30-3030103! Képeket, videókat az online@juventus.hu e-mail címre várjuk, melyeket aoldalon elhelyezünk. A Duna aktuális állását az A38 fedélzetéről adott élő videó közvetítésben is nyomon követhetik!műsorrend a Juventus Rádióbanwww.juventus.huA magyarországi árvízhelyzetre való tekintettel a Juventus rádió átmeneti változtatásokat hajt végre műsorstruktúrájában.

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Ezen a hétvégén a Juventus Lights-banwww.juventus.huBeszélgető partnereink: Erdei Zsolt, Rácz László, Szöllősi György, Karafiáth Orsolya!

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Árvízi műsorrend a Juventus Rádióbanwww.juventus.huA magyarországi árvízhelyzetre való tekintettel a Juventus rádió átmeneti változtatásokat hajt végre műsorstruktúrájában.

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Nagy visszatérők hétvégéje a Juventus Rádióban!www.juventus.huKeresse a nagy visszatérőket és jöjjön velünk a Gyakornokok című film exkluzív, premier előtti Juventusos bemutatójára!

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Juventus Kívánságműsor a BorfalubólSzombaton 10-15 óráig a Borvidékek hétvégéjén a Monori Pincefaluból, a Szent Orbán térről jelentkezik Esperes Ákos a Juventus Kívánságműsorral!

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Fotos de la biografíaGrecsó Krisztián író, egy Csongrád megyei községből származik és már igen fiatalon tudta ki akar törni, máshogy máshol szeretne élni, más pályára szeretne lépni, mint amit a családi hagyományok irányoznának neki. Meg is tett mindent, korán elindult a szülői házból még a tájszólását is elhagyta útközben. Budapesten kötött ki és ma az egyik legnépszerűbb, legsokoldalúbb írónk. Aki valaha olvasta tudja, élmény minden mondata és nem csak írja, hanem elő is adja a történeteit színpadi zenés irodalmi estek keretében Dés Lászlóval és Dés Andrással. A most kezdődött Margó - irodalmi fesztiválon és a könyvhéten- is találkozhatunk vele, de ma este garantáltan Őt hallgathatjuk.

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

A Duna tetőzése nem érte még el Budapestet, de már több helyen bebizonyosodott, rekord mennyiségű víz érkezik a fővárosba is. Köszönjük hallgatóinknak, hogy információkkal segítik a tájékoztatást, ma is várjuk a helyzetjelentéseket az utakról!Tetőzés előttwww.juventus.huBudapesten a felkészülés folytatódik, az Duna még nem tetőzik, a védekezés viszont szervezetten zajlik.

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Fotos de la biografíaDr. Molnár Györgyöt fia ajánlotta a műsorba azzal, hogy rajta keresztül megismerhetjük egy különleges orvos budapesti harcát. György ugyanis tizedik éve segíti a dohányzás rabságában szenvedő embereket a cigarettáról való leszokásban. Nemcsak a függőséget térképezi fel, hanem a lelki állapotot is, mindenkivel személyesen foglalkozik. Sokféle emberrel találkozott már, módszere éppúgy működik a láncdohányosnál, mint az alkalmi pöfögőnél, mondhatni majdhogynem százszázalékos hatékonysággal dolgozik. De természetesen szót ejtünk arról is, miért döntünk úgy, hogy magunkat mérgezzük és kezdünk cigizni, majd bármennyire értjük, hogy ez nekünk rossz, mégsem tesszük le. Elgondolkodtató lesz!

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

A Juventus Rádió folyamatosan követi az árvízzel kapcsolatos történéseket. Várjuk hallgatóink kérdéseit a 06-30 3030103 SMS számra, valamint fényképes, videós beszámolóit is az online@juventus.hu e-mail címre!Kérdések és információk az árvízzel kapcsolatban!www.juventus.huAmíg a budapesti lakosok többsége aludt, a két kiemelt helyszínen folyt a védőgátak építése, a Római-parton 1700 méter hosszan, míg a Margitszigeten 5400 méteren.

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Fotos de la biografíaDr. Szűcs Panni a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője. A jogász újságíróból lett szóvivő annak idején a Magyar Rádió Krónikájában kezdett, majd ott volt a nagy kereskedelmi tévécsatornák induló stábjában is, sok mindenbe belekóstolt, majd a családalapítással kiszállt a média hangos világából. Vagy inkább csak átkerült a mikrofon másik oldalára és ma Ő viszi a fővárosi szolgáltató cégek kommunikációját. Legyen szó akár a fürdőkről, a közterület fenntartóról, a kertészekről a temetők ügyéről, vagy akár a kéményseprőkről, Őt lehet kérdezni, igyekszik rögvest válaszolni. Ma este viszont magáról mesél.

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Budapesten már lezárták a rakpartot, nem lehet bemenni a Margitszigetre. Víz alá került a hajógyári sziget. Több ezer homokzsákkal védekeznek a rómain, teljes készültségben a katasztrófavédelem. Hogy tudunk segíteni azoknak, akiknek veszélybe került pl. a házuk?Mi történik, amikor a víz az úr???www.juventus.huNémetországban 500 éve nem volt ekkora áradás, mint idén. Passauban tegnap tetőzött a Duna, a víz most felénk tart.

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Fotos de la biografíaSzabó Andrea Krisztina kineziológus – lélekemelő, spirituális gyógyító állítja, lelkünk őriz egy képet egy olyan világról, ahol őszintén felvállalhatjuk önmagunk valóságát, s mely világban nem szégyen a kicsinység az elesettség, mert önmagunk és mások szeretetével és biztatásával újra megtalálhatjuk a saját utunkat. Ahhoz hogy ez megvalósulhasson az első lépés a szembenézés és a megismerkedés önmagunkkal, illetve a bennünk lévő érzelmek felvállalásával kezdődik. Nem könnyű az út, de garantált a siker, stabil boldoguláshoz vezető élet lehet az osztályrészünk, hiszen a megvalósítás tényleg csak rajtunk múlik.

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Ma is tart a játék! Keresse a termékeket, gyarapítsa a napi nyeremény összeget és vigye haza másnap az egészet! :)Vigye házhoz a Juventust!www.juventus.huGyarapítsa a megnyerhető összeget és másnap vigye haza az egészet!

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

"1816 óta az idei lesz a leghidegebb nyár" ezt állítja a francia Meteo tévécsatorna. Ma kiderítjük, mi az igazság! :)Akkor most nyár van? :)www.juventus.hu1816 óta az idei lesz a leghidegebb nyár – ezt állítja a francia Meteo tévécsatorna...

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Fotos de la biografíaGordos Anna néptáncpedagógus, hagyományismereti oktató, a Forgórózsa néptáncegyüttes vezetője, akiről ajánlást kaptam. Hitvallása a magyar néptánc minél szélesebb körben való megismertetése, tanítása. Anna szívvel lélekkel maximális elhivatottsággal foglalkozik a gyerekekkel, mely egyszerre jelent nevelést, tudás és hagyomány átadást legyen az tánc, ének, öltözködés vagy néphagyomány. Nyaranta táborokat szervez, melynek keretében mindig kiválaszt egy tájegységet, amit aztán gyalog, biciklivel, csónakkal bejárnak és közben megismerik elsajátítják a tájegység táncait, énekeit, szokásait. Azt mondja: a néptánc megtanít értékelni sok mindent, amiről azt hisszük, hogy ósdi, pedig időtálló. A néptánc széppé és boldoggá tesz. A néptánc felvértez.

Like
  • 0 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Mark Knofler hétvége!www.juventus.huTalálja meg a dalok között Mark Knofler, vagy a Dire Straits dalát és nyerjen páros belépőjegyet az Aréna koncertre!

Like
  • 1 users like this.
Juventus Radio 100.2 FM
Juventus Radio 100.2 FM

Mark Knofler hétvége!www.juventus.huTalálja meg a dalok között Mark Knofler, vagy a Dire Straits dalát és nyerjen páros belépőjegyet az Aréna koncertre!

Like
  • 0 users like this.
Get our toolbar!
Review radiobeta.com on alexa.com

New widget!

Give your site visitors the best radio experience.
Easy and Free: Get Code!


Radios Argentina - Radios México - Francia Radios - Cameroon Radios - China Radios - Radios España - United States Radios - Radios Colombia - Radios Brazil - Germany Radios
2013 © RadioBeta - All rights reserved